SZÓMISSZIÓ - Friss böjti örömüzenet

Adámi Johanna evangélikus teológus mai igehirdetése Győrött
(2008. 03. 02. – Böjt 4. vasárnapja – Ézs 54, 7-10)
ISTEN ÖRÖKKÉVALÓ SZERETETTEL SZERET MINKET
Kedves Gyülekezet!
Életünk átélt eseményei között kitörölhetetlenül ott vannak a kudarcok. Kellemetlen érzések, amelyek sokszor elhatalmasodnak rajtunk. Csalódásainkban keressük a kapaszkodó-kat. Próbáljuk bebiztosítani magunkat, tervezgetünk, érdekeinket keressük. Ha azonban meg-rendül a magunk erejébe vetett bizalmunk, lelki életünkben földrengés ér, az építményeink megdőlnek. A földrengések általában a törésvonalak mentén törnek ki. Azt gondolom, két ilyen fontos törésvonal van az életünkben. Az első, a legmélyebb és leglényegesebb az Isten-nel való kapcsolatunk területe. A második az emberekkel való kapcsolataink. Gyakran élünk át kisebb-nagyobb rengéseket mindkét helyen. Lehetnek ezek alig érzékelhetőek, mint egy veszekedés, félreértés, családi vagy munkahelyi konfliktus, amit hamar helyre lehet hozni. De vannak olyan földmozgások, amelyek során szinte elveszítjük a lábunk alól a talajt, és egész életünk átrendeződik. Lehet ilyen egy válás, a rák vagy más súlyos betegség, vagy egy szeret-tünk elvesztése, egy-egy értelmetlennek tűnő tragédia. Ilyenkor valóban úgy tűnik, mintha Isten elhagyott volna, hátat fordított volna nekünk, nem törődne velünk vagy egyenesen hara-gudna ránk.
Sokszor a hívő ember is úgy gondolja, hogy Isten gondoskodása és szeretete egyenlő azzal, ha mindig, minden sikerül. Előbbre jutok a munkahelyen, kineveznek vezetőnek, meg-emelik a fizetésem. Egyszóval nyitott Mercedesben, autópályán suhanunk a mennybe, s köz-ben barátságosan integetünk a nem hívőknek, hogy így kell ezt csinálni. Nem erről szól a tör-ténet.
A felolvasott igeszakasz első verseiben Isten azt mondja: elhagytalak, és elrejtettem haragomban arcomat előled. Van, amikor átéljük ezt, hogy nem sikerülnek a dolgok, s nem úgy mennek, ahogy azt mi elképzeltük. Isten pedig félelmetesen érthetetlennek tűnik. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem szeret minket, csak éppen másképpen bánik ott, akkor velünk. Úgy, ahogyan kell, ahogyan szükséges. Ha valaki sablonosan úgy gondolkodik Istenről, hogy a hívő ember csakis gazdag, sikeres és egészséges lehet, s gyermekeinek is minden simán kell, hogy menjen: ennek az ábrándnak csődbe jutott hivő élet lesz a következménye.
A fogságban sínylődő nép ezt mondja: Isten elhagyott, mert évtizedek óta vagyunk Babilóniában fogolyként, megalázó rabságban. Reménység és jövő nélkül. Soha nem fogunk innen kiszabadulni, és hazatérni. Tényleg úgy tűnik, hogy amit mondanak, az első látásra igaz. A babilóniai király foglyai, és nincsen szabadulás. Nincs kiút. Esélyük sem látszik arra, hogy valaha haza térjenek, mivel nem látják az évek, évtizedek óta hangzó imádság eredmé-nyét, következményét, azt a következtetést vonják le, hogy Isten elfordult tőlük.
Mi nem esünk időnként ebbe a bűnbe, hibába? Isten-tapasztalásunkban nem hagyatko-zunk sokszor egy-egy élményre, adott pillanatra anélkül, hogy nagyobb összefüggésben fi-gyelnénk Istenre, az ő terveire? Sokszor úgy gondoljuk, hogy nem törődik ügyünkkel, elfor-dul tőlünk, és nem érdekli az, hogy mi van velünk. Az egyre brutálisabbá fajuló világban lát-szólag hiába imádkoznak a hívők. Egyre keményebb a gonoszság és a kiszolgáltatottság. Úgy tűnik, hogy minden változatlan. A világ csúszik a teljes erkölcsi fertő, visszaélés, agresszió felé. Amerre nézünk, a hatalom és a pénz arroganciája egyre szembetűnőbb. Úgy tűnik, hogy nincsen megoldás. Ilyenkor a hívő ember is nevetségessé válhat, hogy lelkiismeretesen ellen-áll az egyre súlyosabb kísértésekben az iszonyatos bűnök szívóerejének, és meri azt mondani: én hiszem azt, hogy Isten létezik, s az események végén Ő mondja majd ki a megoldást. Az Ő kezében van minden, és mindenkinek a sorsa.
Azt mondja Ézsaiás: egy szempillantásra elhagy minket Isten. Joga van hozzá. Sok-szor oka is van rá. A bűneink elválasztanak tőle, és ezért elfordul tőlünk. Elhagy minket, mert mi elhagytuk Őt. Sokszor észre sem vesszük. Vajon az, amit mi egy adott pillanatban érzünk és megtapasztalunk, nem lehet-e törölve egy nagyobb összefüggésnek a része, ami a pilla-natnyi tapasztalatot újraírja, átformálja?
Ez lehet kegyelem az ítéletben is. Kegyelem, mert nevelni akar minket, hogy vegyük észre, milyen nélküle. A hiány sokszor nyilvánvalóvá teszi, hogy milyen nagy érték az, ami nincsen meg.
Tettei időnként felülmúlják értelmünket, megrendül bizalmunk az általunk elképzelt Istenben, és elveszi békességünket. Nem, nem Ő akarja ezt, mi vagyunk ilyenek, hogyha va-lamit nem úgy cselekszik Isten, ahogy várjuk, az elveszi békességünket. De Isten mindig úgy cselekszik, ahogy számunkra az a legjobb.
Az igeszakasz első két verse ellentétpárokra épül: rövid szempillantás – nagy irgalom; túláradó harag – irgalom; egy pillanat – örök hűség. Az emberi tapasztalat pillanataival szem-ben az örök isteni akarat áll. Amikor abban a helyzetben vagyunk, hogy úgy érezzük, és úgy gondoljuk, hogy elfordult, becsukta a szemét, hallgat és alszik, akkor legalább ez a két szó jusson eszünkbe: Szempillantás, örökkévalóság. Egy szempillantásra elfordult, de örökkévaló hűséggel és szeretettel szeret, és irgalmaz nekünk. Ítélete és haragja egy szempillantásig tart, a hűsége pedig örökkévaló.
A béke, sálom, az Ószövetség leggazdagabb szava. Ezzel a szóval áldották és köszön-tötték egymást az emberek. A sálom a teljességet jelenti, a jót, amit Isten megígért. De ez a béke az Istennel való helyes kapcsolaton nyugszik, ezért nincs békességük a bűnösöknek. Először a bűn problémáját kell rendezni, hogy helyreálljon a kapcsolat Isten és népe között. Az előző fejezet, az 53. arról tesz bizonyságot, hogy az igaz Szolga bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen. Elhárította a bűn akadályát az útból. Ezért ebben a fejezetben már örül-hetünk Jeruzsálemmel, mert a béke kiáradhat az emberekre, a Szenvedő Szolga elvégzett mű-ve miatt. Isten népe még fogságban van, de már nincs ítélet alatt. A Szolga engesztelő halála egy új béke-szövetség alapja lehet Isten és népe között.
Az Izrael népére vonatkozó első szövetséget Ábrahámmal kötötte Isten, mikor meg-ígérte, hogy nagy néppé teszi. A következő a Sínai-hegynél kötött szövetség volt, melyben az Úr eljegyezte magának menyasszonyul Izraelt. Az a szövetség pedig, amit Ézsaiás itt említ, a Noéval kötött, amely az egész emberi fajra vonatkozik, nem csak a választott népre. Ez a sza-kasz a fogságot az özönvízhez, Sion gyermekeit pedig Noé családjához hasonlítja. Isten elkö-telezettsége népe iránt olyan erős és rendíthetetlen, mint egész teremtett világa iránt. Nem pusztítja el, hanem védelmezi, hogy áldássá lehessenek.
A 22. Zsoltárban ezt olvassuk: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Amikor Jézust megfeszítették, ezt idézi. Az Ő kérdésére nem jött válasz. Csend volt. Az Atya Őt valóban elhagyta. Ott hagyta magára, mert Jézuson rajta volt a mi összes bűnünk múltunk-ban, jelenünkben és jövőnkben egyaránt. A világ minden bűnét elhordozta.
Azt mondja Keresztelő János: "Ímé, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét." Az istentelenséget, a káromlást, a hazugságot, a paráznaságot, a csalást, a gyilkosságot, és mind-ezek miatt Isten haragját. Minden rajta volt. Isten elhagyta Jézust. Őt hagyta el, hogy rajtunk könyörülhessen, hogy nekünk bocsánatot adhasson, hogy minket bevigyen az Ő csodálatos országába. Ezt a megváltást hirdeti Ézsaiás, ez az a béke-szövetség, amivel Isten megajándé-kozza a tőle elpártolt népet. Istennél van újrakezdés, helyreállítás, ő nem szab feltételeket, másképp látja az időt.
Mi mindig a másikat okoljuk, nem tudunk megbocsátani. Istennek nem a hangulatától függ a hűsége. Az emberekben csalódunk, Istenben azonban lehetetlen.
Hogy folytatja Ézsaiás? Megrendülhetnek a hegyek, és a halmok meginoghatnak, de hűségem irántad nem inog meg. Értjük? Megrendülnek a halmok, iszonyú földcsuszamlás, földrengés mindenfelé, szó szerint. A halmok meginoghatnak, de hűségem irántad nem inog meg. Bármi megtörténhet egy hívő ember életében is. Egy valami biztosan nem fog megtör-ténni, hogy Isten cserbenhagy minket. Nem válaszol azonnal, nem hallgat meg mindjárt. Nem adja meg azt esetleg, amit kértünk, vagy nem úgy, és nem azon a módon, ahogy gondoltuk, de a hűsége irántunk soha nem inog meg.
A nyomorúság idején két kérdés merül még fel: a miért és a meddig? Miért? Ezt sok-szor nem tudjuk. Meddig? Erre sem tudjuk a választ. Miért? Bűneink és hamisságunk miatt. Vagy csak egyszerűen ez van benne Isten tervében. Meddig? Majd Ő megmondja. Azt mi észre fogjuk venni, amikor letelt az ítélet ideje, és átléptünk a kegyelem idejébe, amikor elve-szi rólunk Isten nehéz, súlyos kezét, és irgalma ér utol minket.
Isten fel akar rázni bennünket! Nehezen látjuk be, hogy Isten szuverén Úr, aki nem-csak jutalmaz, hanem büntet is. Isten kegyelmét szívesen vesszük, halljuk, haragja viszont sért minket. De ekkor sem szűnhet meg hitünk őbenne, mert az Ő bölcsessége számunkra elérhe-tetlen tudás. Ilyen helyzetben tehát a próféta szavaira támaszkodhatunk: az ígéretre, hogy Is-ten sohasem pusztít el, ha az övéi közé tartozunk: bármilyen mélységbe kerülünk, neki van kegyelme számunkra. Ezt pedig Jézus Krisztusban tapasztalhatjuk meg. Isten szuverén dönté-sei felülírják életünk logikáját, és hinnünk kell, hogy mindez javunkra válik. Ámen.
Imádkozzunk!
Bocsásd meg nekünk, mindenható Istenünk, hogy sokszor meggyőződésünk, hogy te elfordultál tőlünk, és elhagytál bennünket. S valóban a mi bűneink, mulasztásaink és vétkeink miatt tragikusan magunkra maradunk. De köszönjük, hogy a mélységből is kiálthatunk hoz-zád, és te a kiáltó szót meghallod, és meghallgatsz bennünket.
Köszönjük, hogyha évek óta kiáltottunk, s most eljött a meghallgatás ideje. Köszön-jük, Urunk, hogy nem fordulsz el tőlünk hosszú távra, csak egy szempillantásra. Néha nekünk ez a szempillantás is éveknek, hosszú időnek tűnik.
Isten, bocsásd meg nekünk minden lázadásunkat, minden bizalmatlanságunkat, kétel-kedéseinket, és bűnös hitetlenségünket.
Köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szeretsz, ezért hívtál ma is magadhoz. Kö-szönjük, hogy aki tehozzád fordul, semmiképpen el nem küldöd azt magadtól.
Köszönjük, hogy tudhatjuk, bizonyosak lehetünk afelől, hogyha egy szempillantásra el is fordulsz tőlünk, a hegyek meginoghatnak, és a halmok összedőlhetnek, de soha nem hagysz magunkra minket.
Köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szeretsz, s egyszer majd átviszel minket a te Fiad csodálatos országába. Ezt a reménységet plántáld most is a mi szívünkbe, kérünk. Ebben a békességben hadd hordozzuk el mindazt, ami ér minket. Ámen.