Az elveszett megtaláltatott!B-né Anikó vagyok, aki talán a legegyszerűbben azzal az evangéliumi énekkel tudok bemutatkozni, hogy, „Fáradtan, bűnbe veszve jártam az életet, de megtalált a Pásztor, s nyájához vezetett”.
Harmincegy éves koromig Istentől elszakadva éltem, illetve csak léteztem. Bár nem voltam Istentagadó, de Jézust egyáltalán nem ismertem. Katolikus családban születtem, elsőáldozó is voltam, de ezután semmilyen kapcsolatot nem ápoltam sem az egyházzal, sem az Istennel. Azonban, ha baj vett körül, imádkoztam, gyermekkoromban tanult imákat.
Fiatalon mentem férjhez, vidékről városba kerültem, egy fiú gyermekem született, akiben sok örömöt találtam, jó munkahelyem volt „kiváló dolgozó voltam”, úgymond jó férjem volt… nem italos…, szép kényelmes lakásunk volt… végül is minden adott volt egy normális világi élethez, de valami, vagy Valaki hiányzott az életemből. Ez a belső üresség, szeretet utáni éhség, a bűn terhe, aggodalmaskodásom stb. beteggé tett. Nyolc évig jártam különböző „jó” orvosokhoz. Az orvosok semmi komoly, megfogható betegséget nem találtak nálam, ennek ellenére mindig kaptam egy táska gyógyszert.
Még természetgyógyászhoz is elmentem, de igazán semmi nem hozott megoldást, gyógyulást az életemre.
Megszűnt a munkahelyem, új munkahelyre kerültem. Itt az egyik munkatársnőm beszélni kezdett a Bibliáról, Istenről, Jézusról, Pál apostolról, a bűnről… stb. Én érdeklődve hallgattam. Ő szeretettel hívogatott templomba /katolikus volt/ de én mindig kitaláltam valamit, hogy ne tudjak elmenni. Egy alkalommal szintén hívott azonban ekkorra már kifogytam a kifogásokból és azt találtam mondani, hogy ha elmegyek templomba akkor abba a templomba megyek, és az Evangélikus templomra mutattam. Fogalmam sem volt, hogy milyen templom, soha nem voltam egy templomba sem, amióta beköltöztünk a városba, de hirtelen ezt találtam ki, azzal magyarázva, hogy emellett a templom mellett sokat fohászkodtam, amikor a gyermekemet vittem a kórházba.
Erre azt mondta, hogy oké. Nem volt tovább mese, megbeszéltük, hogy találkozunk a templom előtt vasárnap délelőtt. Bementünk, nem volt énekeskönyvünk sem, én úgy ültem ott kb. mint egy turista.
Ekkor kezdődött az életemben egy fordulópont.
A templom csendje, az orgona zenéje, az Ige, prédikáció hallgatása nagy hatással volt rám.
Az Igehirdetés alapigéje: Pál Apostol Efézusbeliekhez írt levele 2. rész 8. vers volt: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez.
Arról szólt az Igehirdetés, hogy a hit Isten ajándéka, amit nem lehet pénzért megvásárolni, nem lehet örökölni, nem lehet elajándékozni, ráerőszakolni senkire sem… csak egyedül Isten ajándékozhatja az embernek.
Én úgy hallgattam az Igét, hogy /munkatársam szerint/ még levegőt sem vettem..
Én, ha visszagondolok rá, olyan voltam mint egy kiszáradt szivacs és szívtam magamba az éltető vizet…
Mikor kimentem a templomból valami kibeszélhetetlen öröm, békesség volt bennem. Úgy éreztem, mintha elhúzták volna előlem a sötétítő függönyt. Boldog voltam, hogy hát hiszen én is hiszek és ez a hit Isten kegyelmi ajándéka számomra.
Tehát megragadott a Kegyelem.
Hazamentem, a férjem nem értette a boldogságom, örömöm okát, meg is kérdezte gunyorosan, hogy „kivel találkoztál?” Akkor igazán még én sem tudtam…
Azt gondoltam mielőtt elmentem a templomba, hogy egyszer elmegyek, munkatársnőmnek eleget teszek, és kész…
De én már hétfőn alig vártam, hogy újra vasárnap legyen, hogy mehessek a templomba.
Nagy ellenállásba ütköztem, férjem egyáltalán nem örült neki, sőt… hogy már megint menni akarok. De én mentem… Vettem Bibliát, kaptam könyveket. Az első két könyvem: a Rólad van szó, és a Szenvedéssel formál a mester c. könyvek voltak, amelyek sokat segítettek.
Az Istentiszteletek Igehirdetései és a Biblia olvasása során szép lassan, egyenként az Úr megmutatta nekem bűnös, elveszett voltomat. Addig mindig azt hittem, hogy én jó vagyok, én nekem nincs bűnöm. De bizony beláttam, hogy szinte minden parancsolat ellen vétkeztem. Azonban az Úr csodálatos jósága nem hagyott a bűnben vergődnöm, hanem megmutatta a megbánás helyét is, keresztet, ahol helyettem, miattam és érettem is szenvedett Jézus Krisztus.
Megvallottam, megbántam, elsirattam, átadtam bűneimet lélekben a kereszt alatt. Elfogadtam a bűnbocsánat örömét!
Az életem 180 fokot fordult. Teljesen megváltoztam, másképp gondolkodtam, új ember lettem. Mert aki Krisztusban van új teremtés az, a régiek elmúlnak és újjá lesz minden. Éltem, most már nem én, hanem élt bennem a Krisztus… ma is…
Betegségeim megszűntek, nem kerestem már gyógyulást az orvosoknál, mert az Áldott Orvos meggyógyított… bűneim terhétől megszabadított. Öröm és békesség költözött a szívembe.
Férjem is észrevette a változást, többek között abban is, hogy már nem voltam olyan érzékeny, panaszkodó, nyafogó…
Nagy harcba keveredtem a családdal, nem értették a megtérésemet. Férjem is ellenezte a templomba járásomat, testvéreim kinevettek, anyósomék elutasították…sok-sok harc, de hála az Úrnak 19 éve, hogy megtértem és Ő őriz engem.
Nem ismertem még azt a kifejezést, hogy bizonyságtétel, vagy misszió, de már rendületlenül végeztem ezt a szolgálatot… a szél fú ahová akar… ahol csak lehetett beszéltem megtérésemről, Isten nagy szeretetéről, Jézus Krisztusban.
Családomban, ismerőseim között sokan elindultak…
A 19 év alatt sok-sok minden történt, volt sok harc, kétségbeesés, öröm, bukás, megpróbáltatás… de a túláradó Kegyelem mindig megőrzött és felemelt.
Első Karácsonyi Igém: a Fil. 4.4-7. „Örüljetek az Úrban, mindenkor, ismét mondom örüljetek…”
Valamint sokat kaptam a Péter I. levele: 1. 8-9 vers.. a kibeszélhetetlen örömben való részesülést, a hitünk célja, lelkünk üdvössége…
Bizonyságtételem záró Igéjeként a János I. levele 5. 11-12. versét választottam.
„És ez az a bizonyságtétel, hogy örökéletet adott nekünk az Isten és ez az élet az Ő fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.”
Kívánom, hogy akik még nem ismerték meg Jézus Krisztust, mint megváltót és nem részesültek a bűnbocsánat örömében, valamint az örök élet reménységében, Őket is ragadja meg az érthetetlen Kegyelem. ÁMEN
Megjegyzés: Ez a személyes bizonyságtétel Anikó személyes engedélyével került fel az internetre. Az élő, eleven szó missziói hatásában bízva bocsátjuk a világháló oldalaira, hogy a SZÓMISSZIÓ elvégezhesse küldetését! Köszönjük, Anikó!
Bejegyzések
